Készen állsz egy lenyűgöző fantázia utazásra a tundrákra, a szibériai farkasok közé? És lehetőleg ne kelljen még egy pulóvert sem felvenned ehhez?



Ha Liam Neeson is olvasta volna ezt a regényt, akkor lehet, hogy túlélte volna a fehér poklot!


A szerzőről


A születéskori nevem: Schneider István. Mikor megszülettem, a szüleim ezt a nevet választották nekem. Viszont mind tudjuk, az ember mikor magára talál, felhatalmazottá válik a névadásra. Mikor úgy éreztem, hogy az írói munkásságom elérte azt a szintet, amire büszkén tudok tekinteni és bátran kiállok mindenki elé, hogy megmutassam: tessék, ezt én alkottam... akkor adtam magamnak egy nevet, amit azóta is a sajátomnak érzek: Oliver Moor. Kazincbarcikán születtem, viszont az ifjúkoromat Bánhorváti községben éltem le. Akkoriban még nem létezett okostelefon, tablet és az a sok elektromos hordozható kütyü, ami a mai világban már egyre jobban próbálja kiszorítani a könyveket. Viszont helyette voltak izgalmas regények, melyeket a szomszéd kertjében, a szilvafák lombján megbújva olvastam a szabadidőmben. A korai alkotásaim is itt születtek meg, bár kiadásra sohasem kerültek. Később a honvédség kötelékei, majd a munkahelyek, a napi megélhetés mellett nem sok időm maradt az írói szenvedélyem ápolására. Az eltelt hosszú idő azonban megtanított rá: hogy aki értéket teremt, akár tehetséggel, akár szorgalommal, azt nem illik "elkótyavetyélni". Így hát jó pár éve visszatértem a régi kerékvágásba, azaz ahogy a régiek mondták: pennát ragadtam - és a feleségem segítségével, támogatásával neki is láttam újrateremteni az elveszett világomat.


olivermoor665@gmail.com

Olvass Bele! 
„Csönd legyen! Uralkodj magadon! Nem vagy még készen erre! Nincs még itt a te időd!" - gondolta.
Végre elérte a következő bokrot. Egyetlen hang nélkül, óvatosan, szinte csigalassúsággal kúszott be a tövises ágak közé. Busa fejét előretolt mellső mancsaira helyezve lapult meg. Innen már többet láthatott, mint az előbb. A gida érzékei már egy ideje eltompultak, elfásultak, csak a halált várta. Nem törődött ő már a hatalmas farkassal, sem semmi mással. Meg sem mozdult. Már csak azért sem, mert a vadász szinte gúzsba kötözte.
„Most!" – villant Herceg agyába. – „Most jött el az idő!"
Látta, ahogy a vadász hirtelen mozdulatot tesz. Halk roppanás, majd száraz reccsenés hallatszott – olyan, mint mikor a szikkadt, korhadt faág elreccsen a csizmás talp alatt –, majd a gida megugrott volna felvinnyogva fájdalmában, de mozdulni sem tudott. A ráhurkolt kötél sem engedte és a vadász sem. Azonban még mindig mozgott a törékeny állat. Herceg legnagyobb meglepetésére nem a haláltusa jelei voltak ezek. A kétlábú felemelkedett és két mellső végtagjával felnyalábolta a fiatal gidát, majd elindult vele. Herceg szorosan a nyomában volt, akár az árnyék - mely sohasem szakad el az embertől -, vagy mint a halál, aki végig kíséri az élőket egészen addig, míg el nem jő az ideje. Mikor végül elértek a kétlábú vackához, Herceg még arra is vette a bátorságot, hogy a nagy üvegablakon keresztül szemmel tartsa őt. Eddig még soha nem volt ehhez mersze, most azonban valahogy rávette a kíváncsiság.

A magas, barna szakállas férfi az ölében tartott őzgidát kényelmesen elhelyezte a fonott kosárkában, és egy méretes tálban friss vizet tett mellé. Nem hagyhatja ezt az állatot nyomorultul elpusztulni. Feladatának, mi több kötelességének érezte, hogy megmentse őt. Vastag bundába csavarta a pórul járt állatot, és jó néhány fatuskót dobott a kandallóba, felszítva a tüzet. Mire a fazékban felrotyogott a víz, már készenlétbe helyezte a hevenyészett kötés cseréjéhez való rongyokat. Kitisztította a sebeket, és megfelelően átkötözte. Ezek után már csak várnia kellett. Kényelmesen elhelyezkedett a hintaszékében, és szájába vette a csibukot.
Várt, várt és várt. Egy örökkévalóságnak tetszett, mire a gida végül megmozdult. Kicsit rémült volt még, de már visszaköltözött belé az élet, akárcsak a megkönnyebbülés a vadász mélyen ülő szemébe. Határtalan megnyugvással szemlélte ezt a törékeny kis állatot, kinek érzékeit és ösztöneit eltompította ugyan a kandallóból ömlő kellemes meleg, valamint az igen erős fájdalomcsillapító, amit kapott, de már újult erővel, kíváncsian nézelődött a szobában. Csak a hideg, szürke fénnyel izzó Hold láthatta a smaragdzöld szempárt, mely a kinti eszeveszett hidegben, parázsló zsarátnokként fénylett a hatalmas üvegablakon át...

Miért lehet érdekes neked éppen ez a könyv?


Az olvasóim véleményei alapján, ha magadra ismersz valamelyikben, akkor ez pontosan neked szól!
Mikor évekkel ezelőtt találkoztam Schneider István (Oliver Moor) barátommal, már akkor feltűnt rajongása a régi Kastélyok, Várak iránt, mert a bennük és korukban megbúvó titkok, legendák izgatták. Akkor még egy kalandvágyó fiatalember hevületének véltem ezt, de mivel magam is hasonló típus vagyok, - így örültem a találkozásnak. Ez pedig csak fokozódott, amikor észrevettem, hogy Pista barátom olyan fantáziával bír, hogy mint egy "időutazó", kézen fogva vissza visz bennünket egy olyan korba, ahová (kicsit vagy nagyon) mindannyian szeretnénk néha bekukkantani. Az óta két önálló kötete jelent meg, most pedig a kettő összevont, átdolgozott kiadása. Mivel a lektorálások során "közel kerültem" a történésekhez, ezért hitelesen merem ajánlani olvasásra mindazok számára, akik szeretik az izgalmat, kalandot és a gondolkodásra késztetést egy-egy könyv kézbevétele során. A napjainkban sorozatosan megjelenő édes-bús regények után adrenalin növelő hatású ez a kötet! Hisz az ember egész léte titkok tárháza, és egy idő után, ahogy telnek az évek, - és elfogy a "lázas ifjúság hevülete", - hirtelen felvetődik a kérdés: "Ki sárból lett, lehet-e különb, mint a sár!" S, akkor az ember vágyakozni kezd és szinte hallja, hogy egy őrült éjszakán, mikor a sikátorokban otthagyott gyermek hangján jajgat a szél, - zavaros, vad látomás ül tort a lelkén, s úgy érzi: lehetne Ő is gall harcos, ki tipor birodalmak romjain. S ha lehullni lát egy csillagot augusztusi éjszakán, mondák születnek fröccsenő aranyán. Ki ne érezné ilyenkor a Csillag és Csók, a Hamu és Gyémánt vágyteli üzenetét! Tisztelettel:Kulimár János 
Először is szeretném megköszönni Oliver barátomnak, hogy részese lehettem az alkotásnak, mint "előkóstoló" és kritikus. A Holdárnyékban c. könyv egyszerre szórakoztató és olykor borzongató alkotás lett. Kedvenc részeim egyike a havas, jéghideg erdei részek, amikben megmutatkozik az ember képessége a túlélésre még ilyen mostoha körülmények között is. Mégis az örök kedvencem a korábbi kötetben (Acélba zárt múlt) is jelenlevő Marv Kitartása és stílusa! Magával ragadó és hiteles! Jó szórakozást kivánok minden olvasónak! Csak ajánlani tudom a most elkészült Holdárnyékban c. kötetet, aki viszont teljessé szeretné tenni az élvezetet, az olvassa el előtte az Acélba zárt múltat is!
Rendeld meg most a Karácsonyi Akció alatt!